Bemutatkozás
Lovkó Csaba pedagógus diplomával indult, de hamar az üzleti életben találta meg a hivatását. Az évek során MBA-t szerzett, megtanult németül és angolul, és munkája révén bejárta a világot Kínától Indiáig, Brazíliától Nyugat-Európáig. Tapasztalatait mindig úgy élte meg, hogy bármerre is sodorta az élet, a gyökerei Nagykanizsához és környékéhez kötik. Két gyermek édesapja, válása után újranősült, és ma is boldog házasságban él.
Csaba hisz abban, hogy Magyarországnak újra élhető, biztonságot adó országnak kell lennie, ahol a fiatalok nem elmennek az országból, hanem ittmaradnak, családot alapítanak. Szerinte akkor lesz valódi rendszerváltás, ha nem zsákmányszerző politikusok irányítanak, hanem olyan emberek, akik nem az ország megosztásával, hanem közös munkával akarnak eredményt elérni.
Ezer szállal kötődik Nagykanizsához: régóta dolgozik együtt helyi vállalkozókkal, menedzserekkel, ismeri gondjaikat és sikereiket. A kosárlabda révén erős kapcsolata van a sportélet szereplőivel és sok helyi családdal. Úgy látja, a térségnek elsősorban munkahelyekre, befektetésekre, élénk kulturális és oktatási életre, valamint erős sportközösségekre van szüksége. Csaba szerint ehhez mind megvan a helyi erő és a lehetőség: csak össze kell kötni az embereket, a tudást és a szándékot.
A választókerület települései
["Bánokszentgyörgy","Bázakerettye","Becsehely","Belezna","Bocska","Borsfa","Börzönce","Bucsuta","Csapi","Csertalakos","Csömödér","Csörnyeföld","Dobri","Eszteregnye","Fityeház","Fűzvölgy","Galambok","Gelsesziget","Gutorfölde","Homokkomárom","Hosszúvölgy","Iklódbördőce","Kacorlak","Kányavár","Kerkaszentkirály","Kerkateskánd","Kiscsehi","Kisrécse","Kissziget","Kistolmács","Lasztonya","Letenye","Lispeszentadorján","Liszó","Lovászi","Magyarszentmiklós","Magyarszerdahely","Maróc","Miháld","Molnári","Murakeresztúr","Murarátka","Muraszemenye","Nagybakónak","Nagykanizsa","Nagyrécse","Nemespátró","Oltárc","Ortaháza","Páka","Pat","Petrivente","Pördefölde","Pusztaederics","Pusztamagyaród","Pusztaszentlászló","Rigyác","Sand","Semjénháza","Sormás","Surd","Szécsisziget","Szentkozmadombja","Szentliszló","Szentmargitfalva","Szentpéterfölde","Szepetnek","Tófej","Tormafölde","Tornyiszentmiklós","Tótszentmárton","Tótszerdahely","Újudvar","Valkonya","Várfölde","Zajk","Zalakomár","Zalasárszeg","Zalaszentbalázs","Zalaszentjakab","Zalaújlak","Zebecke"]
Petícióim
[{"cim":"Támogatom az M90-es út megépítését","szoveg":"A Zala 03. körzetben sokakat érint, hogy évtizedek óta hiányzik a M90-es út, ezzel az autós közlekedés lassú, kevésbé biztonságos, a környéken élők számára pedig túlzott zajterheléssel jár. A petíció célja: az M90-es út megépítését, valamint biztonságos csomópontokat és rendszeres karbantartást kérünk. Legyenek határidők, és a lakosság kapjon rendszeres, nyilvános tájékoztatást. A változás helyben kezdődik. Ha változtatni akarsz a túlzsúfolt, zajszennyező belterületi utak problémáján, írd alá petíciónkat!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/zala03m90ut"},{"cim":"Támogatom az egészségügyi ellátás fejlesztését","szoveg":"A Zala 03. körzetben sokakat érint, hogy az egészségügyi ellátás túlterhelt: kevés a szakember, hosszúak a várólisták, és sokan más városokba kényszerülnek vizsgálatokért. A petíció célja: egészségügyi ellátási- és ügyeleti rendszer fejlesztését, valamint valódi kapacitásbővítést, korszerű rendelőket, tisztességes béreket és átlátható ügyeleti rendszert kérünk. Ez mindannyiunk ügye. Legyen valódi megoldás. Ha változtatni akarsz az orvoshiány és a hosszú várólisták problémáján, írd alá petíciónkat!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/zala03egeszsegugyiellatas"},{"cim":"Támogatom a víz- és közműhálózat korszerűsítését","szoveg":"A Zala 03. körzetben egyre többen tapasztalják, hogy a víz- és közműhálózat állapota nem tart lépést a növekvő igényekkel: az elavult rendszerek és a kapacitáshiány mindennapi problémákat okoznak. A petíció célja a víz- és közműhálózat korszerűsítése, bővítése, valamint felelős szabályozás megtermetése, valódi lakossági egyeztetéssel. Ha változtatni szeretnél, és fontos neked egy biztonságos, élhető környezet, írd alá a petíciót!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/zala03vizkozmuhalozat"}]